Winkler Róbert

Winkler Róbert újságíró, televíziós és rádiós műsorvezető. Sokáig fogalma sem volt, mi lesz, saját bevallása szerint a szombathelyi főiskola történelem–népművelés szakára is határozottan időhúzási szándékkal jelentkezett. Közben véletlenül jött az újságírás, ami egy ideig a rockzenéléssel volt versenyben, de aztán lassan leépült a zenekar, és maradtak az újságok. Meg a tévé. 14 évig dolgozott a Reggel című tévéműsorban riporterként. 1994-től 2001-ig a Magyar Narancs munkatársa volt, 2000 és 2013 között a Totalcar.hu alapító főszerkesztője, jelenleg vezető szerkesztője. Az évek során több könyve is megjelent. Az első két, gyerekeknek szóló mesekönyve, a Márton és Micike az autószerelő műhelyben, valamint a Márton és Micike a tűzoltóknál a Kolibri Kiadó gondozásában látott napvilágot. További művei a Libri Kiadói Csoport gondozásában: Nagyvárosi természetbúvár (javított, átdolgozott, bővített kiadás, Bookline Könyvek, 2016).

"Winkler Róbert zseniális szerző, kiváló könyveket ír. Mind gyermekkönyvek, mind szórakoztató ismeretterjesztés terén párját ritkítja. A fikció speciel annyira nem megy neki, de hát C. Ronaldo meg nem tud angolul. És?!"

A szerző könyvei


starsBetöltés...
Winkler Róbert
Márton és Micike az autószerelő műhelyben

1990 Ft 1592 Ft 20%


starsBetöltés...
Winkler Róbert
Márton és Micike a tűzoltóknál

1990 Ft 1592 Ft 20%


starsBetöltés...
Winkler Róbert
Nagyvárosi természetbúvár

5999 Ft 4199 Ft 20%

A szerkesztő ajánlja

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok