Bosnyák Viktória

Bosnyák Viktória író, műfordító, a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szerzője. A Soros Alapítvány amerikai egyetemi ösztöndíját követően elvégezte az ELTE angol–német szakát. Dolgozott lektorként is, valamint számtalan ifjúsági és gyermekkönyvet fordított és fordít a mai napig. Regényei mellett anyanyelvi meseregény-sorozatának és vicces oktató meséinek köszönhetően vált a gyerekek, illetve a tanárok és a könyvtárosok kedvelt szerzőjévé, aki örömmel vesz részt író-olvasó találkozókon. Műveiből évről évre városi, megyei és országos szintű vetélkedőket is tartanak. Első, kiskamaszoknak szóló, Tündérboszorkány című regénye 2003-ban jelent meg. A trilógiává növekedett történet máig rendkívül népszerű, első kötete sok iskolában kötelező olvasmány. A Tündérboszorkányt a tízéves jubileum alkalmából adta ki újra a Kolibri Kiadó 2013-ban, ezt a Klott Gatya, ne fárassz!, majd az Analfa visszatér megjelenése követte. 2016-ban jelent meg a trilógiához kapcsolódó Elképesztő! című ifjúsági regény. A Tündérboszorkány-sorozathoz munkafüzetek, valamint egy, a Kolibri Kiadóval közösen indított kezdeményezés is kapcsolódik. Utóbbi keretében minden évben tündérkönyvtárosi oklevéllel jutalmazzák a gyerekek ajánlásai alapján kiemelkedő tevékenységet végző gyerekkönyvtárosokat. Nevéhez fűződik továbbá több forgatókönyv mellett számos, kisebbeknek szóló kötet is, így a i című karácsonyi történet, valamint a Mantyusok-sorozat.

"Amikor írok, érzem magamban azt az alsós, vagy tizenéves gyereket, akihez beszélek, de eközben a felnőttet is, aki a valóságban vagyok."

A szerző könyvei

A szerkesztő ajánlja

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok