Szalóki Ági

Szalóki Ági énekesnő 1994-ben lépett először színpadra. 2004-ben alapította első zenekarát és készítette el első lemezét, a gyerekeknek szóló Téli-nyári labodát. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály és Szakcsi Lakatos Béla mellett erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Külföldön legtöbbet az Egyesült Államokban és Németországban koncertezett, de Magyarországot képviselte Jeruzsálemben, Pekingben, Moszkvában, Tokióban is, valamint Európa számos országában. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Fontos számára a társadalmi szerepvállalás, több alapítvánnyal is együtt dolgozik, elsősorban a gyermekek segítése érdekében. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima-díjas előadóművész. A Kolibri Kiadónál 2014-ben jelent meg Körforgás című családi zenés könyve, amelynek zenei anyagát énekelt versek – többek között József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna költeményei – adják.

"Gyerekkoncertjeink egyediek, tele spontaneitással, improvizációval. Az élőzenét létrehozó muzsikus játékától lesz a koncert egyedi, emberi és áramló. A belső mérték vezérel, abban is, ahogy a zenéről és a gyerekekről gondolkodunk. A zenében a »kézműves« termék kategóriáját képviseljük."

A szerző könyve

20%
Szalóki Ági
Körforgás – CD melléklettel
Április végén jelenik meg a Körforgás, Szalóki Ági zenéskönyve a Kolibri Kiadó és a TomTom Records gondozásában. A Körforgás zenei anyagát énekelt versek alkotják, többek között József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás Tamás és Garaczi László költeményei. A zeneszerzők, Szalóki Ági és Fenyvesi Márton, aki első ízben dolgozott együtt Ági összeszokott csapatával, színes, izgalmas zenei világot hoztak létre. A dalok a magyar, cigány, az afrikai mali és pigmeus, az indiai zenei hagyományok mellett a jazz és a könnyűzene világából is merítenek. A Körforgás szövegei is sokfélék: a gyerekek és felnőttek számára ismerős élethelyzetekről szólnak (utazás...

4990 Ft 3992 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok