Mikó Csaba

Mikó Csaba író, drámaíró, a fiatal írónemzedék ígéretes tagja. Irodalmi pályája 2000-ben indult a PONT folyóirat szerkesztőjeként, illetve a Vígszínház drámaírói műhelyében. Eleinte elsősorban drámáival szerzett hírnevet, számos díjat, pályázatot nyert. 2004-ben írta első, Kendermag és Lukrécia című ifjúsági regényét, amely az Édes Anyanyelvünk pályázatán második helyezést ért el. Harmadik meseregénye, a Veszélyben a Tölgy! Lakatos István illusztrációival 2014-ben jelent meg a Kolibri Kiadó gondozásában.

"A könyveket általában a megismeréshez vezető utcaköveknek gondolom. Mivel mi magunk töltjük meg képzeletünkkel, változtatjuk történetté, a saját történetünk útjává, ezért mindig az aktuális élethelyzetünknek megfelelően értelmezzük őket. Ha szerencsénk van – az olvasónak és nekem is – , akkor találkozunk a könyv elején, és együtt jutunk el a történet végéig."

A szerző könyve

20%
Mikó Csaba
Veszélyben a Tölgy!
Veszély, titok és autós üldözés. Izgalmak, nyomok és jóbarátok. Csápy, e bogaras James Bond-kaland főhőse megpróbálja legjobb cimboráival felgöngyölíteni a rejtélyeket, melyekből a Nagy Tölgyön akad szép számmal. Vajon hol lehet a polgármester lánya, aki eltűnt a Tiltott Zóna mélyén? A repülő autó tényleg létezik vagy csak erdei legenda? A Tölgyet milyen titokzatos betegség rágja? És ami mindennél fontosabb: ki vagy mi állhat ezek mögött a felettébb fura események mögött? Lehet, hogy minden mindennel összefügg?

2990 Ft 2392 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok