Thomasék szomszédja egy vén boszorkány, akitől mindenki tart. Trópusi halak úsznak a csatornában. Békák hada dörömböl a bejárati ajtón. Legalábbis Thomas így látja. Rajta kívül azonban senki másnak nem tűnnek fel ezek a dolgok. A fiú mindent lejegyez a naplójába, a Minden dolgok könyvébe. Ez nyugtatja meg, amikor az apja elveri, vagy amikor az angyalok sírni kezdenek az édesanyja miatt. Az írás erőt ad Thomasnak, és segít, hogy olyan emberré váljon, amilyen mindig is lenni szeretett volna… boldog.

„Nézd csak, a Thomas! szólalt meg egy hang Thomas fejében. A szemhéja mögötti sötétben megpillantotta Jézust: hosszú, fehér ruhát viselt, amely lobogott a szélben. Hogy vagy, kisbarátom? kérdezte Jézus.
Jól felelte Thomas.
Csak jól, vagy irtó jól? kérdezte Jézus.
Csak jól válaszolta Thomas , de
Nem merte folytatni.
Ne félj, cimbora biztatta Jézus. Nekem nyugodtan elmondhatod! Nem árulom el senkinek. Becsszó. Jézus Urunk beleköpött a jobb tenyerébe, és esküre emelte két ujját.
Nem szabadna vernie a mamát nyögte ki Thomas. Érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, de nem akart sírni.
Kinek nem szabadna vernie a mamát? kérdezte Jézus.
Tudod jól, kire gondolok! felelte Thomas dühösen.
Káposzta a fejem mondta Jézus.
De fura, gondolta Thomas: nagyapa szokta mondani, hogy káposzta a fejem, mástól még sosem hallotta.
Úgy értem folytatta Jézus , hogy én nem tudok semmit.
Hát papára, ki másra! kiáltotta Thomas.
Jézus nem válaszolt, de az arcán látszott, hogy alaposan megijedt. És szomorú is, meg mérges.
Szent Isten! fakadt ki az Úr. Hát apukádnál elmentek hazulról?
Egész héten olyan forróság volt, hogy a csatornákban trópusi halak úszkáltak. Thomas a saját szemével látta őket. Mexikói kardfarkú halak voltak. Azért tudta ilyen biztosan, mert otthon, az akváriumában neki is voltak mexikói kardfarkúi. Jópofa kis halak, viccesen táncolnak a vízben, amikor szerelmesek.
A Leánylíceum közelében látta őket, ahová Margot is járt. Hason feküdt a fűben a Reijnier Vinkeles-rakparton, és látta, ahogy elúsznak előtte. Tízesével-tizenötösével. Hazafelé menet arra gondolt, vajon hisznek-e majd neki, ha elmeséli. Összefutott Elizával, aki már tizenhat éves volt. Egy osztályba járt Margottal, és a közelükben lakott. Bőrből készült műlába volt, ami úgy nyikorgott, mint egy vadonatúj cipő.”