Kuijer, Guus

Guus Kuijer [ejtsd: kgűsz káüjer] holland gyermek- és ifjúsági író. Gyermekkorában nem rajongott az iskoláért, így maga sem gondolta volna, hogy tanítóként dolgozik majd – hat éve tanított már, amikor első regényének sikere után megtehette, hogy minden idejét az írásnak szenteli. 1975-ben megjelent első, gyermekeknek szóló könyvét azóta több mint harminc nagy sikerű ifjúsági regény követte. Kuijer népszerűségének titka, hogy éppolyan komolysággal és nyíltsággal fordul fiatalabb olvasóihoz, mint ha felnőtteknek írna: nem kerüli el a kényes témákat, aktuális társadalmi kérdéseket, hanem ezeken keresztül elfogadásra és megértésre tanít. Könyveiben fontos szerep jut a képzeletnek, szereplői gyakran teremtenek maguknak a valódival egyenértékű fantáziavilágot. Munkásságáért 2012-ben megkapta az Astrid Lindgren-emlékdíjat, a világ legjelentősebb gyermek- és ifjúsági irodalmi díját. A Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Minden dolgok könyve című munkájának témája az az érzés, amikor valaki elveszti önmagát és a szabad gondolkodásra való képességet.

"Tudod, mivel kezdődik a boldogság? Azzal, hogy megtanulsz nem félni."

A szerző könyve

20%
Guus Kuijer
Minden dolgok könyve
Thomasék szomszédja egy vén boszorkány, akitől mindenki tart. Trópusi halak úsznak a csatornában. Békák hada dörömböl a bejárati ajtón. Legalábbis Thomas így látja. Rajta kívül azonban senki másnak nem tűnnek fel ezek a dolgok. A fiú mindent lejegyez a naplójába, a Minden dolgok könyvébe. Ez nyugtatja meg, amikor az apja elveri, vagy amikor az angyalok sírni kezdenek az édesanyja miatt. Az írás erőt ad Thomasnak, és segít, hogy olyan emberré váljon, amilyen mindig is lenni szeretett volna… boldog. „Nézd csak, a Thomas! szólalt meg egy hang Thomas fejében. A szemhéja mögötti sötétben megpillantotta Jézust: hosszú, fehér ruhát viselt, amely lobogott...

2490 Ft 1992 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok