Innes, Shona

Shona Innes klinikai pszichológus és igazságügyi pszichológus szakértő az 1980-as évektől segít gyerekeknek, kamaszoknak, felnőtteknek és pszichológuskollégáinak a kihívásokkal megbirkózni. 12 éves korában Charlie angyala szeretett volna lenni, hogy segíthessen az embereknek, és üldözhesse a rosszfiúkat, miközben magas sarkút visel, és csodásan fest a frizurája. 18 évesen tanár akart lenni, végül mégis a pszichológiát választotta. Shona már gyerekkorában rajongott az olvasásért. Gyakran kapott ajándékba könyveket, és a testvérével egy kisebb könyvtárat rendeztek be a lakásukban található egyik szekrényben. A Kolibri Kiadó KönyvTÁRS-sorozatában megjelent négy kötetében (Az élet olyan, mint a szél; A barátság olyan, mint a mérleghinta; A játszótér olyan, mint a dzsungel; Az internet olyan, mint a pocsolya) a szerző az élet olyan nagy kérdéseit feszegeti könnyedén, melyeket a gyerekek a leggyakrabban vittek be pszichológiai praxisába. A könyveket Varró Dániel fordításában és Agócs Írisz jellegzetes figuráival illusztrálva olvashatjuk.

"Az élet olyan, mint a szél. A szél sem látszik szabad szemmel, ha ott van, mégis tudja az ember."

A szerző könyvei


starsBetöltés...
Innes Shona
Az internet olyan, mint a pocsolya

2490 Ft 1992 Ft 20%

starsBetöltés...
Innes Shona
A barátság olyan, mint a mérleghinta

2490 Ft 1992 Ft 20%


starsBetöltés...
Agócs Írisz - Innes Shona
A játszótér olyan, mint a dzsungel

2490 Ft 1992 Ft 20%

A szerkesztő ajánlja

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok